minden este egy újabb kínszenvedés gondolataim kénköves poklában. kilátástalan utak,
veszélyes tervek, újabb magányos és terhes esték rémképe.

mindenhol hó amerre csak ellátsz. kibaszott nagy fehér lepedők itt ott
sárga foltokkal. néhol akad egy barna is. mindenki tök nyugodtan ül otthon,
általában zabál, hogy megnyugodjon a lelke. én is eszem, minek titkoljam
itt ülök, nyomogatom ezt a szart és tömöm magamba a húst, a salátát, tojást
szól a zene, azt hiszem én váltom meg a világot, 10 perc múlva pedig értetlenül
fogok állni a saját magam által feltett kérdés előtt.
szóval ahogy már említettem, mindenki otthon ül. boldogok. néha veszekednek
de csak olyan dolgokon hogy ki tegye fel a csúcsdíszt vagy hogy miért nem vetted
meg inkább a fa testápolót az anyósnak, mert az olcsóbb meg jobban is szereti.
de alapvetően harmónia ül a házakon, a lakókon. különös állapot ez. egy faluban
kiváltképp. itt mindig van valami. valaki vakol, a másik fát vág, fűrészel esetleg szánt.
de mindig van valami. most nincs, az emberek benn ülnek a házban és átadják magukat a giccsnek.
mert azt mondják, egyszer egy évben kell. és valóban, megnyugszanak, mert azt diktálta beléjük
a kultúrájuk hogy ilyenkor ember ülj otthon legyél az asszonnyal a gyerekkel, lehetőleg a macskát
is diszítsd fel, mert különben lelki beteg lesz és viheted az állatorvoshoz, mert a gyerek rinyálni
fog ha megdöglik szegény pára.
ezek az emberek így fognak mostmár minden évet eltölteni. minden egyes kurva évet az életükből.
én is a legjobb úton haladok hogy ugyanilyen unalmasan töltsem a maradok 10-20-30-40 évet. nekem
ez nem megy. úgy érzem magam mintha beragadtam volna egy faluba, amit örökre körbezárt a hó, kaját
helikopterrel hoznak be, meg ha vannak állataid akkor van húsod. de a legrosszabb az egészben, hogy
a külvilág megmarad. van internet, van tv. mindent tudsz. tudsz érintkezni a kintiekkel, hallod a híreket
a jó kis bulikról a beszámolókat. menekülni akarsz, de itt a család, akiknek kell a segítség. mit teszel?

Annyira rég kezdtem el írni ezt a blogot, hogy el sem hiszem. Annyi minden történt azóta, hogy nem írtam bejegyzést, hogy el sem hiszem.

Persze, mindig elhatározom, hogy írok majd, de mindig rájövök, hogy már megint nem írtam 3 hónapja.

Aztán meg olvasta ezt egyáltalán valaki?:)

Kisfiú: (izgatottan) Szia!

Kislány: (nyugodtan, érett kislány, minden fortéllyal rendelkezik) Szia!

Kisfiú: (kitárja szívét) Hoztam neked cseresznyét.

Kislány: (csalódottan) Csak ennyi? Petitől már kaptam cseresznyét.

Kisfiú: (zavarba jön) De ez az én cseresznyém, otthon szedtem, a sajátom.

Kislány: (sértődötten) Ilyenem már pedig van.

Kisfiú: (összetörten) Akkor megeszem én.

Kislány: (oda sem néz) Jó! Pá.

Kisfiú: (oda veti búcsúként) Kérsz belőle?

Kislány: (magáról megfeledkezve) Igen.

Kedves Asztal!

Leírhatatlan fájdalmat okoztál nekem. Igaz, én is beléd rúgtam és te is belém, de ameddig én sírva, zokogva kiabáltam a fájdalomtól, te csak álltál és néztél, mereven, mintha mi sem történt volna. Ennyi év után nem ezt vártam volna, csalódottságom határtalan. Kapcsolatunkat lezártnak tekintem. Mindennek ellenére kívánom, hogy sikeres légy az életedben.

ui.: Télen lehet, hogy szükségünk lesz rád.

Dani

Kisfiú: (az ablakon bámulva kifelé) Ejj, de sötét van már napok óta.

Kislány: (legyint) Persze, mert tél van, te hülye.

Kisfiú: (sértődötten) Te vagy a hülye.

Kislány: (flegmán) Gratulálok, ez a világ leghülyébb beszélgetése.

Kisfiú: És neked köszönhetjük.

Kislány: (sértődötten) Nem igaz, mert neked.

Kisfiú: (okosan) Na látod, ugyanolyan hülye vagy, mint én.

Kisfiú:              Hát-hát, az első éjszaka így egyedül a szobában. A nővérke átment a kisszobába. Hű, mennyi minden van itt! És mind az enyém! Mennyi helyem van! Végre szabadon ugrálhatok, autózhatok és betűzgethetem a nevem. Nem jön ide és nem ugrál bele a dolgomba és nem mondja, hogy hamisan énekelek és nem segít nevet betűzni. Ez egy új élet kezdete. Irtó sokat fogok játszani. Majd áthívom Katuskát. Ő jóban van velem és én is kedvelem őt. Talán ő ez egyetlen ilyen lány. Mindegyik másik csak babázik meg finnyáskodik, hogy fúj meg fáj, ha kidobózunk. Itt leszek majd híres író. Itt írom meg az első regényemet. Itt fogunk majd zenekart csinálni, itt leszek majd menő asztalos. Igen, az első dolog, amit csinálok egy szék lesz. Egy gyönyörű szék, amin csak én ülhetek.

                        Persze, annak is meg volt a varázsa, hogy itt volt a tesóm. Mindig beszélt, meg nevetett. Most is hallom ám. Nem vastagok a falak. Jaj, ez jó. Most nem engem szórakoztat. Szabad vagyok. Átmegyek megnézem, mit csinál. Nem! Mégsem. Anya, ha meglát, nagyon le fog szidni. Már rég aludnom kéne. De hát sok a változás. Még az ágyam is új. Meg a szekrény. Meg a szőnyeg. (hasra fekszik,megnézi a szőnyeget...furcsáll valamit, bele lehell a kezébe, majd megszagolja)

                        A francba, nem mostam meg a fogam! (elindul hát, bele a hosszú előszobába dacolva a veszéllyel és a sötéttel)

Kisfiú: (izgatottan) Szerinted elmentek?

Kislány:(nyugtatva) El.

Kisfiú: (5 perc szünet után) Áá, szellemek nélkül nem olyan izgi!

Immáron másodszor!

Székesfehérvár

Malom utca 2.

Helyőrségi Klub

Moldvai Csángó Táncház

November 21., 18:00

Kákics együttes (Horváth Árpád, Kiss Lajos, Lendvai Tibor, Tárnok Ákos kiegészülve Kovács Lászlóval, Jeszenszky Marcival meg Máhr Danival)

Beugró: 400 a diák, 600 a felnőtt, 1200 a család. megéri

Ott a helyed, teeee sötétben bújkáló néptáncos lélek!

Kisfiú: (szomorún) Jajj, ha anya meg apa nem veszekednének annyit...

Kislány: (lemondóan) Hát, ha egyszer nem értenek egyet.

Kisfiú: De most nem csak róluk van szó.

Kislány: (bután, leplezni próbálja, találgat, feladja) Hát? A kocsiról? Arról, hogy ki vezet jobban? A tv-ről? Nem értem...

Kisfiú: Leginkább rólunk, meg a házra is ráférne egy meszelés.

Kislány: (először butábbnak érzi magát öccsénél) Igaz. Igaz.

Kislány: (büszkén, már-már nagyképűen) Nézd mit kaptam!

Kisfiú: (csodálkozva/bután) Azta! Mi a csuda ez?

Kislány: (büszkén, de már ő is bután) Nem tudom. De tök szép!

Kisfiú: (kíváncsian, irigység sárgájával szeme alatt) Kitől kaptad?

Kislány: (fejével az ajtó felé bólint) Anyáéktól.

Kisfiú: (már a bőre is sárga) Miért?

Kislány: (primadonna) Mert elénekeltem nekik egy népdalt.

Kisfiú: (gyanakvón) Melyiket?

Kislány: (gyermeteg büszkeséggel) A gólya-gólya gilicét.

Kisfiú: (meghökkenve) De hát azt én énekeltem előbb neked!!!

Kislány: (kegyetlenül) Igen, és én arattam le vele a dicsőséget.

Kisfiú: (világ kegyetlensége ül a vállára) Ez nem ér! Csaló vagy!

Kislány: (kegyetlenül kegyetlen) Hát tökmag, az élet kemény. Szokj hozzá. Énekelj nekik valami mást!

Kisfiú: (rájőve saját műveletlenségére) De csak ezt tudtam...

József Attila:

KIÁLTOZÁS

Jaj, szeressetek szilajon,
hessentsétek el nagy bajom!
Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl,
vicsorgok és ugrándozom,
mert semmit nem hiszek s nagyon
félek a büntetéstől.

Halandó, hallod-e dalom,
vagy zúgod csak, mint a vadon?
Ölelj meg, ne bámulj vakon
a kifent rohamkéstől -
nincs halhatatlan oltalom,
akinek panaszolhatom:
félek a büntetéstől.

Mint fatutaj a folyamon,
mint méla tót a tutajon,
száll alá emberi fajom
némán a szenvedéstől -
de én sirok, kiáltozom:
szeress: ne legyek rossz nagyon -
félek a büntetéstől.

1936. november-december

Éljen sokáig még a világ és az ember!

Emberek, mindenkinek ajánlom figyelmébe az Aréna Plázát!

Istenem, miért nem szerettem eddig a plázát, miért gyűlöltem magát a fogalmat, mikor oly nagyszerű, oly fenséges!

Emberek, ez az épület rengeteg szépséget, csodálatot, látnivalót rejt magában! Nem csak azért, mert valószínüleg összterülete nagyobb, mint Zámoly egésze közigazgatásilag, hanem mert...

... ott találtuk meg a MACIT!

Maci fagyi: önkiszolgáló, hatalmas, forgatja a fejét ééés ami a legjobb BESZÉL! Tudom én vagyok lemaradva meg minden, de ez a MACI (ezentúl csak nagybetűvel szabad leírni) úgy beszél, hogy mindenkit meggyőz. Ismeretlen a szinkronhang, a szöveg borzalmas, inkább hiszem azt, hogy a maci megerőszakolni akar, mint hogy idézem: " finom, édes, krémes fagyit" adjon.

Menjetek, egyétek, vegyétek!

Szeretettel meghívunk mindenkit az induló moldvai táncházunkba!

Október 24-én
„Gergel sültült a gerlicsbe…” 
Az 1997 óta működő  Kákics együttes, az utóbbi időkben különös hangsúlyt fektetetett műsoraiban a moldvai csángók  zenéjére. A dalok és a táncok – a szórakozás, az ünnep, az öröm, a bánat, a mámor és a szerelem korabeli, de örökérvényű népi megfogalmazásaival – a magyar parasztság régen letűnt világába engednek bepillantani.

Aki a moldvai  csángómagyar körtáncokat járná és hallgatná a tilinkók, sültük , kavalok, hangját  /moldvai furulyák /, a koboz  csattogását,a dob és a kolomp zengését, annak a táncházban a helye .

Zenél a Kákics együttes (Tagok: Horváth Árpád, Kiss Lajos, Lendvai Tibor, Tárnok Ákos kiegészülve Jeszenszky Mártonnal és Máhr Dániellel) – A táncházat vezeti Gál Dávid

Helyszín: Helyőrségi Klub, Székesfehérvár, Malom u. 2.
Ideje: 2009. október 24.-én 18 órától (illetve innentől kezdve minden hónap 3. szombatján)

Belépő: 600 Ft., diákoknak és nyugdíjasoknak 400 Ft.

Lesz itt muzsika, lesz itt tánc és még egy kis étel-ital is!

Gyertek sokan-sokan és szóljatok a szomszédnak is!!

Kit dob fel az új Modest Mouse EP?

Mondd meg nekem kedvesem, miért írsz te angolul? Miért érzel te arra késztetést, hogy egyfolytában egy olyan nyelven írj, amit te magad is csak felületesen beszélsz plusz még a hülye is megérti.

Ennek alapján írj magyarul. Ugyanott vagy. Olyan csüppnyike kis különbséggel, hogy ezt a nyelvet kicsit talán jobban összekaparod az agyadból nyökögés-mekegés nélkül és még a melletted ülő szerény kislány is megérti, aki csupán ezt a primitív nyelvet tudja mormogni. Talán még majmolni is fog, ha ügyesen adod elő magad, amire kedvesem, valljuk meg, képes vagy.

Olyan buta vagy. Globális vagy?

Trendi vagy.(,) lúzer vagy.(?)

Kisfiú: Álmos vagyok.

Kislány: Én is.

Kisfiú: Aludjunk még.

Kislány: Nem lehet.

Kisfiú: Miért?

Kislány: (tudálékosan) Mert kötelezettségeink vannak.

Kisfiú: (büszkén, azt hiszi okosabb) Én rebellis vagyok.

Kislány: Nem vagy te semmi.

Kisfiú: (duzzogva) Már pedig én alszom.

Kislány: (gonoszul) Nem hagylak. Irány az ovi!

Kisfiú: (hisztizik) Alszom! Alszom! Alszom!

Kislány: Halkabban!

Anyuka: (holt álmosan) Gyerekek, maradjatok csendben és aludjatok.  Hajnali kettő van.

Kisfiú: (hülyén) Ki ez?

Kislány: (éreztetve, hogy a kis pöcsös tényleg az) Te.

Kisfiú: Mi ez?

Kislány: Tükör.

Kisfiú: És te hol vagy?

Kislány: Itt.

Kisfiú: De belőled csak egy van.

Kislány: (a női büszkeség csörgedezik ereiben) Mert én megismételhetetlen vagyok.

Kisfiú: (sír) Semmi fontos nincs bennem.

Kislány: (szánóan) Majd lesz.

Kisfiú: (megnyugodva, de azért eltorzult arccal)  Mikor?

Kislány: Amikor már egy sem lesz belőled.

Kisfiú: (elmegy fogat mosni)

Éjszakánként Kisherceg vagyok.

Kislány: Mit csinálsz?

Kisfiú: (magas hangon) Lány vagyok, lány vagyok!!

Kislány: Te nem lehetsz lány, hiszen neked fütyölőd vaan!!

Kisfiú: Nézd! Én tudok csinálni olyat, hogy ne látszódjon. (combjai közé gyürködi az anyagot)

Kislány: De attól még ott van, csak nem látszódik!! Hülye!!

Kisfiú: (magas hangon) Lány vagyok, lány vagyok!!

Kislány: (magasfokú pedagógiai érzékkel) Jól van, lány vagy. Elhiszem. De meg kell néznem valamit. Állj terpeszbe!

Kisfiú: (magasfokú gyanakodással szemében) Minek?

Kislány: Ez a végső teszt, hogy eldöntsük lány vagy-e.

Kisfiú: (megadóan terpeszbe áll) Na?

Kislány: (teljes erőből tökön rúgja)

Kisfiú: (Üvölt, mint akit épp tökön rúgtak) ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

Kislány: Hát, te nem vagy lány.

Tanulság

Ne próbálj meg más lenni, mint akinek megszülettél, mert fájni fog. Nagyon.

Valamikor 2006 tájékán kaptam egy pólót. Ilyen nagyon egyéni, szitanyomott. Dózsa György van rajta meg egy kis spanyol felirat: "Viva la Dózsa! Revulocion!". Igen szeretem ezt a pólót. Mind a mai napig hordom. Szóval van ez a póló és vagy 16 évesen menőnek éreztem benne magam.

Első pesti estémen elmentem sétálni. Menőnek éreztem magam, egyetemista vagyok bazdmeg meg minden. Sétáltam a lámpák közt, szép sárga volt minden. Kimentem a Dózsa György útra, hisz közel lakom, miért ne?

Megyek s közben a gondolataim mindenfele mászkálnak. A nyaram igen nehéz volt. Amit elterveztem vagy amiben nagyon bíztam elképesztőmód meghiúsult. Ami azért is volt különösen sokkoló, mert eddig a nyárig én alapvetően egy szerencsés és boldog( már ha ez jelent bármit is) ember voltam. Nem szoktam én meg hogy egyfolytában szopok. Először egy komoly törés következett be az aorta-pumpámban. Szóval kegyetlenül kibaszott velem a mi kis Kupidónk. Mindegy. Nem vagyok öreg, túlélem jön minden más. 

Aztán az egyetemi felvétel sem úgy sült el, ahogy annak elvileg el kellett volna. Persze így utólag egyáltalán nem bánom. Helyemre kerültem. Predesztinálva vagyok erre. Na mindegy.

Az egész családom ( értsd: szülők, tesó) mind egy koliban laktak / laknak. Híres koli, híres emberekkel. Nagyon szerettem volna bekerülni. Felvételire még csak be sem hívtak. Úgy érzem magam mint aki beletartozik a halmazba, amit a családja jelent, de mégis kilógok valahogy. Szóval ez a nyár egyenlő volt egyfajta helyrepofozással: " Gyerek, tudd te hol a helyed!"

Szóval ezeken a cseppet sem fontos dolgokon elmélkedtem ott zsebredugott kézzel. Mentem továbbra is az utcán, sárga volt az arcom.

Ahogy elhaladtam egy buszmegálló mellett. Volt ott egy teljesen hétköznapi jelenség a fűben vagy a szegélykövön, nem is tudom már. Egy hajléktalan. De a lazábbik fajtából. Kezéből majdnem kiesett egy sörösüveg, de biztos vagyok benne hogy nem sört ivott. Annál sötétebb volt és gusztustalanabb. Mikor közelebb értem, hallom ám hogy káromkodik, de választékosan, mint egy vidéki nagypapa. Megnéztem az arcát. Döbbenetesen dolgokat kellett felfedeznem.

Ott voltam a szék mellett, ettem a húsából. És égett szegény, mint a fenyő.

Ott volt Dózsa, részeg volt, és káromkodott.

Mégis, valahogy élőnek, vígnak tűnt.

Lehet, hogy látta a pólóm.