Kisfiú: Hát-hát, az első éjszaka így egyedül a szobában. A nővérke átment a kisszobába. Hű, mennyi minden van itt! És mind az enyém! Mennyi helyem van! Végre szabadon ugrálhatok, autózhatok és betűzgethetem a nevem. Nem jön ide és nem ugrál bele a dolgomba és nem mondja, hogy hamisan énekelek és nem segít nevet betűzni. Ez egy új élet kezdete. Irtó sokat fogok játszani. Majd áthívom Katuskát. Ő jóban van velem és én is kedvelem őt. Talán ő ez egyetlen ilyen lány. Mindegyik másik csak babázik meg finnyáskodik, hogy fúj meg fáj, ha kidobózunk. Itt leszek majd híres író. Itt írom meg az első regényemet. Itt fogunk majd zenekart csinálni, itt leszek majd menő asztalos. Igen, az első dolog, amit csinálok egy szék lesz. Egy gyönyörű szék, amin csak én ülhetek.
Persze, annak is meg volt a varázsa, hogy itt volt a tesóm. Mindig beszélt, meg nevetett. Most is hallom ám. Nem vastagok a falak. Jaj, ez jó. Most nem engem szórakoztat. Szabad vagyok. Átmegyek megnézem, mit csinál. Nem! Mégsem. Anya, ha meglát, nagyon le fog szidni. Már rég aludnom kéne. De hát sok a változás. Még az ágyam is új. Meg a szekrény. Meg a szőnyeg. (hasra fekszik,megnézi a szőnyeget...furcsáll valamit, bele lehell a kezébe, majd megszagolja)
A francba, nem mostam meg a fogam! (elindul hát, bele a hosszú előszobába dacolva a veszéllyel és a sötéttel)
