Kislány: (büszkén, már-már nagyképűen) Nézd mit kaptam!
Kisfiú: (csodálkozva/bután) Azta! Mi a csuda ez?
Kislány: (büszkén, de már ő is bután) Nem tudom. De tök szép!
Kisfiú: (kíváncsian, irigység sárgájával szeme alatt) Kitől kaptad?
Kislány: (fejével az ajtó felé bólint) Anyáéktól.
Kisfiú: (már a bőre is sárga) Miért?
Kislány: (primadonna) Mert elénekeltem nekik egy népdalt.
Kisfiú: (gyanakvón) Melyiket?
Kislány: (gyermeteg büszkeséggel) A gólya-gólya gilicét.
Kisfiú: (meghökkenve) De hát azt én énekeltem előbb neked!!!
Kislány: (kegyetlenül) Igen, és én arattam le vele a dicsőséget.
Kisfiú: (világ kegyetlensége ül a vállára) Ez nem ér! Csaló vagy!
Kislány: (kegyetlenül kegyetlen) Hát tökmag, az élet kemény. Szokj hozzá. Énekelj nekik valami mást!
Kisfiú: (rájőve saját műveletlenségére) De csak ezt tudtam...
